website templates

Kalcsó József

Festőművész, grafikus

Békés megyében Kétegyházán születtem 1952-ben. 1971-ben Szegeden a Déri Miksa Gépipari Technikumban érettségiztem, majd két évig gépipari technikusként dolgoztam. Közben felvételt nyertem a Magyar Iparművészeti Főiskolára (ma Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetem). 1979-ben diplomáztam, azóta tagja vagyok a Művészeti Alapnak (ma Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete). Festő mestereim Baska József és Fóth Ernő voltak, szobrászmesterem pedig Illés Gyula volt. Mindig is a festészet és a grafika vonzott, így már hallgató koromban is voltak önálló kiállításaim. Eközben tagja lettem a Műgyűjtők Baráti Körének, ahol havi rendszerességgel kiállítottam, főként rézkarcokat. 1979 óta országos és külföldi tárlatokon veszek részt.

1980 óta szülőfalumba Kétegyházán élek. Itt alapítója voltam a Nemzetközi Amatőr Képzőművészeti Alkotótábornak. Ennek művészeti, szakmai vezetőjeként tevékenykedtem 14 évig.

Megalakulása óta tagja vagyok a Békéstáji Képzőművész Egyesületnek.

Hivatásos festő- és grafikusművészként rendszeresen voltak kiállításaim és országos tárlatokon is részt veszek. Itthoni kiállításaim mellett legtöbb külföldi szereplésem Ausztriában és Németországban volt. Számtalan munkám külföldi magán gyűjteményekbe került Ausztriába, Németországba, Kanadába, Svédországba, Japánba, USA-ba.

Az előzmények ellenére a 2000. év tájékától szinte teljes visszavonultságban élek, de teszem a dolgom.

A festés számomra egy állandó készenlét a valóság és az elvontabb álomképek megjelenítésére. Az általános összefüggéseket keresem a részletek hűségével. Nem várok ihletre, az munka közben megtalál. A realizmusban hiszek, mely elénk tárja a valóság lényegét, a festészet sajátos eszközeivel mégis felemeli attól. Teljes szakmai alázattal igyekszem megvalósítani elképzeléseimet. A természet ámulatba ejtő szépségének, törvényszerűségének megtalálására törekszem, gyakran elkalandozva a szürreális gesztusok felé. A témaválasztás a leghétköznapibb tárgyon keresztül is titokkeresés számomra és egyben örömszerzés is. Semmiféle ideológiára, vagy filozófiára nem építettem fel a művészetemet, spontán módon, ötletszerűen , hangulatfüggően festek, mert szeretek festeni.

Kiállítások

1979-től

Budapest
Gyula
Békéscsaba

Egyéni

1982

Bécs

Egyéni

1986-tól

Ausztriai és magyar művésztelepeken 

Csoportos

1991

Geroloshofen

Egyéni

1992

Swetchingen
Würtburg

Egyéni

Galéria

Írj nekem!

Kapcsolat

E-mail: kalcsojozsef@gmail.com


Az oldal támogatója a Napraforgó Webfejlesztés. A kiváló ár/érték arányú oldalak fejlesztője.

© Copyright 2020 Napraforgó Webfejlesztés.

Mobirise